Rólunk

testőr
Vagyon és Személy Védelem

Nimród Security

Tisztelt leendő partnerünk!

Üdvözöljük a Nimród Kft. nevében. Engedje meg, hogy röviden és tárgyszerűen tájékoztatást adjunk cégünkről és az általa nyújtott szolgáltatásokról.

A cég alapítása arra a gondolatra épült, hogy a Magyarországon egyre nagyobb számban előforduló személy- és vagyonelleni bűncselekményekkel szemben szervezett keretek között hatásosan tudjunk fellépni. Cégünk tulajdonosai kizárólag magyar személyek, a vezetését nagy tapasztalattal rendelkező fedhetetlen munkatársakra bízták, akik értik és magas színvonalon teljesítik feladatukat. Következetesen szolgálják megbízóik érdekeit. Dinamikusan fejlődő cégünk üzletpolitikájának alapja a korrekt munkavégzés a maximális biztonságra való törekvés, a vállalt szerződési feladatok maradéktalan teljesítése.

Tevékenységünket a törvények és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően végezzük. Cégünk tagjai a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarának. 2005. évi CXXXIII. Törvényben felsorolt követelményekkel. Vagyonőri igazolvány fedhetetlen előélet, Szakmai kamarai tagság.

Az IBSS által szervezett testőrképző kurzuson több munkatársunk megszerezte a Nemzetközi Testőrképző Diplomát.

személy védelem

A törvényes keretek között történő szakszerű munkavégzésen túl további garanciát jelenthet önök részére, hogy a Nimród Kft. a szolgáltatását biztosítási fedezettel végzi.

Így cégünk tevékenységéért a Generali-Providencia Biztosító Zrt. vállal felelősséget. Ezen biztosítás védi a megbízót minden olyan kár ellen, amely bizonyíthatóan a Nimród Kft. által delegált személyzet gondatlanságra vezethető vissza személyi serülések, anyagi károk, illetve betöréses lopás ellen.

Az általános ismertetőben megjelölt biztosításon túlmenően ugyancsak a megbízó érdekeit, illetve védelmét szolgálják a Nimród Kft. átlagosnál szigorúbb belső utasításai, gondosan kiválasztott szakember gárdája, valamint jövőorientált piacpolitikája.

A mechanikai és technikai védelmi rendszereket társcégeinkkel együttműködve biztosítjuk a megrendelő igényei szerint és a szükséges biztonsági szintnek megfelelően.

Áraink a megbízóval közösen az adott védelmi helyzetnek megfelelően vannak kialakítva.

Tisztelt jövendő partnerünk, amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését és biztonsági szolgáltatásra van szüksége, állunk rendelkezésére a megadott címeken és telefonszámokon.

Keressen minket bizalommal!

 

Kérjen tőlünk díjmentes ajánlatot, 1 munkanapon belül visszahívjuk!

Megbízhatóság és diszkréció

Nimród Security

Személyi állomány kiválasztásának jellemzői

A személyi állomány kiválasztásánál nagy gondot fordítunk a jelentkezők mind teljesebb megismerésére, fontosnak tartjuk megvizsgálni és megismerni a következőket.

Szakmai feltételek:

  • büntetlen előélet
  • általános- és szakmai végzettség
  • gyakorlati tapasztalatok
  • referenciák
  • speciális ismeretek
  • érdeklődés a szakmai munka iránt

Humánkompetenciák:

  • mentális képességek
  • önismeret, önértékelés
  • önregulációs adottságok
  • értékirányult motivációk
  • szabálykövetés, felelősségtudat, megbízhatóság

A személyzet ellenőrzését külön erre a feladatra megbízott csoport végzi, feladatuk a törvények, jogszabályok, és belső utasítások betartása illetve a szankcionálás.

Munkánkat előzetesen felmért védelmi terv alapján végezzük.

Az eredményekről, illetve a napi munkavégzésről naplót vezetünk, dokumentálunk, és jelentéseket készítünk.
Munkánkat a megbízóval együtt tervezzük és szervezzük, így reális áraink a tényleges igényeknek megfelelő teljesítmények alapján kerülnek kialakításra.

Szolgáltatásainkat megbízóink kívánsága és igényei szerint rugalmasan alakítjuk. Állandó kapcsolatot tartunk ügyfeleinkkel. Fontos számunkra az ügyfél szolgáltatási igényeinek átfogó kielégítése.
A Nimród Kft. dolgozói színvonalas, az évszakoknak megfelelő és a megbízó elvárásainak megfelelő formaruhában látják el feladatukat. Az adott munkaterületeken meghatározott és indokolt, korszerű technikai eszközökkel, felszerelésekkel látjuk el a szolgálatot.

  • URH rádió
  • Önvédelmi eszközök
  • Mobiltelefon
  • Járőrellenőrző rendszer
  • Járőrszolgálati feladatok ellátása (igény esetén képzett kutyákkal)

A vállalkozás ISO 9001:2009 követelményeknek megfelelően végzi feladatait.

Hívjon most!